Miért veszíti el parfümünk egy idő után az illatát, és mit tegyünk, hogy tartós legyen?

Biztosan veled is előfordult már, hogy beleszerettél egy csodás és intenzív illatba, de mikor vásárlás után a saját bőrödön próbáltad, a hatás már nem volt ugyan olyan. Esetleg, hogy a parfüm, amelyet használtál, csak nagyon rövid ideig volt érezhető, majd pár perc alatt mintha teljesen elillant volna. Ez nem a te hibád, sem a parfümé. A következő pár sorban leírtuk ennek a jelenségnek a tudományos magyarázatát és hozzáadtunk pár trükköt is, hogy a kedvenc parfümöd illatát minél tovább élvezhesd.

 

Parfümflakon és gyógynövények

Szaglás – rejtélyes és hatalmas érzék 

A szaglásunk talán a leghatalmasabb és legrejtélyesebb érzékünk. Egyike az elsőként fejlődő emberi érzékeknek. A gyermek már az anyaméhben használja, míg egy ártatlan újszülött szaglása már annyira érzékeny, hogy képes felismerni édesanyja és az anyatej illatát. 

 

A szaglás közvetlenül kapcsolódik a hippokampuszhoz, ami az agynak azon része, amely felelős az emlékek kialakításáért, rendezéséért és tárolásáért. Ezért teljesen normális, ha egy illat előhívja gyermekkori emlékeinket, mint például a nagymamánk udvarán kiteregetett frissen mosott ruhák vagy az első szerelmünk illata. 

 

Mi történik szagláskor az agyunkban? 

A szaglás életünk első éveiben tovább fejlődik, felnőttkorban pedig nélkülözhetetlen a jó és rossz szagok megkülönböztetése érdekében. 

 

Érzékeléskor az illatmolekulák belépnek szaglórendszerünkbe és stimulálják a receptorokat, amelyek továbbítják a jeleket az agyba, beleértve az érzelmekért felelős területet is. Ennek a kapocsnak köszönhetően az illatok nagyban befolyásolhatják a hangulatunkat. 

 

Miért fakulnak ki az illatok? 

Az orrüregünkben található a receptorok zömét tartalmazó orrnyálkahártya. Amint a receptorok illatmolekulát érzékelnek, a szaglóhagyma azonnal továbbítja ezt az információt az agyba. Ha viszont az illat vagy szag mindennapi jelenséggé válik, az agy már nem fordít rá több figyelmet. 

 

A szagokra való érzékenységre több tényező is hatással van, mint például a bőrünk pH-értéke, hőmérséklete és olajossága, a parfüm minősége vagy az illatolaj százalékaránya. Az, hogy hogyan érzékeljük az illatokat, a napszaktól is függ – az orrunk reggel a legérzékenyebb, mikor még nem befolyásolják külső szagok. További befolyásoló tényezők lehetnek még a páratartalom, külső hőmérséklet, hangulat, de akár a hormonok is. 

 

Mit tehetünk a tartósabb illatért 

Következzen pár tipp, amelyek segítségével a parfüm a lehető leghosszabb ideig marad érezhető. 

 

Rögtön zuhanyzás és testápoló tej vagy krém használata után vidd fel a bőrre, ugyanis a hidratált bőrhöz jobban tapadnak a parfüm molekulái.

 

A parfümöt az ütőerekre és a test legmelegebb részeire permetezd. Ilyenek például a nyak, a csukló, a könyök belső része, a fülek mögötti rész és a belső combok.

 

Alkalmazás után a parfümöt ne dörzsöld a bőrbe, egyszerűen ütögesd össze a csuklóidat. Súrlódással ugyanis az illatmolekulák felbomlanak és az illat felső jegyei teljesen megsemmisülnek.

 

Egyedi Puella termékek  

Az illatokat nem csak a bőrödön használhatod, de ruháid is gazdagíthatod velük. Ezt a célt tökéletesen szolgálják a Puella mosóparfümök, melyek a hagyományos öblítők nagyszerű alternatívái. Csodás és hosszan tartó illatot biztosítanak ruháidnak, mely egész nap elkísér. Az illatélményt még intenzívebbé varázsolhatod, ha a mosóparfüm mellett azonos illatú kézkrémet és fürdőhabot is használsz.

 

Puella Mosóparfüm 

A Puella kínálata hat illatból áll, a gyümölcsös, virágos és citrusos aromáktól a levendula és vanília jegyein keresztül, egészen a fűszerek és a gyógynövény gyengéd érintésével kiegészített ylang ylang virág illatáig. 

 

Ha úgy érzed, hogy a kedvenc illatod idővel veszít intenzitásából, mindössze annyi történt, hogy az agyad megszokta az illatot és nem fordít rá több figyelmet. Ez egy tökéletes alkalom a váltásra, esetleg egy új parfüm kipróbálására. Így ha egy kis idő múlva visszatérsz a kedvenc illatodhoz, ismét átadhatod majd magad a csodás és intenzív illatélménynek pont úgy, mint azelőtt.

Vissza a boltba